2009. július 20., hétfő

Kapitányi Szemle, avagy Cunami a Sümegi Várban

Írta: Balogh László

Talán még húsz év múlva is emlékszünk a Sümegi Vár láttán, a hétvégi Kapitányi Szemle résztvevői arra az ítéletidőre, ami kísérte, majd sárba fojtotta a versenyt. Bár Halandzsa Lúcsia beharangozta a legdurvább időjárást, de úgy döntöttünk, ha már megígértük, elmegyünk Sümegre.
Az Aliscásoknál hajnali 4 órás kelés, száguldás keresztben az országban, mosolygó rendőrautók, villanó Trafipaxok, hogy szinte mi keltsük a rendezőket 8 kor.
10 órakor a Kapitányok felvezették zászlóaljaikat, és tisztelegtek a Várkapitány előtt, aki megtette felajánlását, legendás kardja elnyerésére. A középkori ruhába öltözött csapatok nagy kört leírva felvonultak a lovasok után, letesztelve hol is szorít a csizma. Leginkább az autósok örültek a főúton, és a fékre lépő bámészkodó külföldi turistát a kamion majdnem szekszuálisan zaklatta, hátulról. A kamion kürtjére megszólaltak a Nomádok tülkei is, még nagyobb boldogságot okozva a bámészkodóknak.
Rekkenő hőségben elfoglaltuk a harcállásunkat a sziklák között, és onnan lentről reménytelennek láttuk a várba való feljutásunkat. És ha Taxival?? Az nem Tradis!
Megállapítottuk, az sem volt normális, aki ilyen körülmények között ostromra adta a fejét, annó. Csúszkáltunk a tradicionálisnak vélt bőrcsizmáinkban, a sziklák között elég volt megállni a lőállásban.
Nekem nagy élményem volt a kezdésben, első célnál három tízest, másodiknál, harmadiknál két tízest, egy ötöst lőttem, szóval elhittem, hogy még talán lesz is mit keresni a nagyon-nagyon erős Longbow s mezőnyben. Közben teljes fordulat állt be az időjárásban körülöttünk,
„A vihar vadászok” című film jelenetei voltak kialakulóban. Elsötétült az égbolt, keveregtek a viharfelhők a hegy körül, sorozatokban csapkodtak a villámok, és a szélrohamok lazán lelökték a lábáról még a közel 100 kilós íjászokat is. Ez az igazi kihívás!! Mondtuk többen is, és megpróbáltuk a lehetetlent is, vagyis irányítottan lőni. Még a tizenegynéhány méterre lévő célnál is a rázúduló szélroham durván eltérítette, sziklába vágta még a számszeres vesszőket is. Megállni a sziklákon egyre reménytelenebbé vált, és mikor eleredt az eső, feladva a küzdelmet az elemekkel, farokfelvágva felporoszkáltunk a Várba, hátha ott menedéket találunk. A Farkasverem után a felvonóhídig jutottunk, mikor a nappali fényt produkáló villámok között leszakadt az ég. Először, csak egyszerű Monszuneső érkezett,
aztán,  a mindenhová bevágó jeges szél, majd mikor már lehetőleg mindenki megázott, elázott, csizmák, íjak álltak a pillanatok alatt térdig érő, várból kizúduló özönvízben, megjött a jégeső.
Először csak finoman, szőlő nagyságú, majd galambtojásnyi, később még ezeknél is nagyobb jegek, mellmagasságban érkeztek a kapubejáróba beszorult íjászok közé. Azok, akik benyomultak a nyomdázó pavilonba, és hering módon állva, kínjukban mindenre ülve, sokkos állapotba kergetve ezzel a személyzetet, akik csendben mormolták, hogy „a magyarok nyilasaitól ments meg, Kapitány uram minket…”.
Ők legalább meleg helyen voltak, bár levegő nélkül, aztán később áram nélkül, de legalább nem vette meg az Isten hidege, mint akik átázva remegtek a közel 20 fokot zuhanó hőmérsékletben az ítéletidőnek kitéve. Hatalmas ováció fogadta a vár aljából startoló ronggyá ázott Zalaiakat, akik beérve kiürítették csizmájuk tartalmát, és megmutatták a jégtől kapott bibiket. Nekik is sokkot okozhatott ez az állapot, ami késő estig kitartott egyeseknél, de ösztönzőleg is hatott az íjásztudományokban való jártasság tesztelésére.
A közel két órás csapatépítő foglalkozás végén győzött az éhség, enni, vagy nem enni, volt a dilemma, mivel mondták eligazításon, késés nincs, aki elkésik, nem eszik. A csendesebbé váló esőben lecsúszkáltunk a vár melletti úton, a Doni vert seregre emlékeztető csoszogással az elvert növényzet mellett, jég által levert madár fiókák tetemei között elhaladva. Míg mi ily vidáman múlattuk az időt, a Várcsárda alatt lévő kazamatákban szörnyű dolgok zajlottak. A rendezők már az ebédhez készültek elő lenn a mélyben, miközben a Várból több száz méter magasról lezúduló özönvíz betörte tokostól a nagy tölgyfa ajtót, és perceken belül elöntötte az alagsort.
A bejáraton kijutás egyre reménytelenebbé vált, és a hátsó, menekülő kijárat kulcsát nem lehetett megtalálni. A benn lévőkön eluralkodott a pánikhangulat, a sírógörcs. Néhány percig az életük is veszélyben látszott forogni. Asztalok tetejére menekültek, és nézték, hogy egyre emelkedik a vízszint..Aztán, miután később sikerült kijutniuk, a hátsó ajtón, szomorúan állapították meg, hogy az alsó Arénát, Lovagtermet használhatatlanná tette az cunamira emlékeztető betörő áradat. Oda lett a berendezés, az ebéd, amit a száz íjász összefagyva várt. A tűzoltóknak kemény munkájukba került, mire délután kiszivattyúzták a kazamatákat.
Megérkeztek az éhes, fagyott emberek, és jót nevettek, mikor mondták nekik, kilőtték a konyhát! Igaziból nem is lehetett volna még fokozni a hatást másképpen. Mikor megértettük, hogy nem vicces, akkor szomorodtunk el rendesen.. Köszönet a Várkapitánynak, és a hadtápnak, szinte időre összeütöttek egy elsősegély babgulyást, hogy legalább éhen ne vesszünk..
Téblábolások kezdődtek, találgatások, mi is legyen, folytassuk, vagy várjunk a lövésekkel??
Aztán a délutáni időjárás egyértelműen eldöntötte a szombati napot. Képtelenség kimenni.
Volt, aki egészségét, íját, fegyverét kockáztatva nekivágott, lelőtte az első 10 célt az ítéletidőben!! Összedugták a fejüket a Kapitányok, és megegyezés született, hogy a szombati nap eredmény szempontjából elveszett, és másnap, új, tiszta lappal kezd mindenki a 15 célon, három lövéssel döntjük el, ki a nap győztese. A szombati versenynap megismétlésétől többen elzárkóztak, az időigényes, elég nehéz pályán.  Másik nehezen megoldható problémát a sátorral érkezők jelentették, mert víz ágyat azt ismerték, de a sárágyat nem is szerették volna megismerni, úgy hogy fakultációs volt a szállás. Megoldódott lefekvésig ez is. A délutáni, esti programot, azt elmosta az eső, egyedül az üzenő fal működött, lehetett üzenetet küldeni a Kapitánynak, vagyis a vár aljából belövés a várba íjjal, kb. 180 méter magasra, 70 fokos szögben. A gyengébben lövők sziklába lőttek, jó esetben mászhattak fel érte,a nagyon jól lövők átlőttek a Vár felett, azok, akik túl lőttek a célon, azok sajnos elvesztették vesszőjüket. Akiknek megkapta az üzenetét a Kapitány, borral jutalmazta másnap.
 A délutáni esőt kihasználva folytatódott a csapatépítő tréning az Aliscásoknál, a 2.óra 42 perc aktív viccmeséléssel próbáltak mosolyt fakasztani a fagyott Fegyvernökök arcára.
Volt, amelyik, az Apród, még álmában is nevetett rajta.
Este egy kis Hastánc, Lovagi Lakoma, Tárogató szó mellett értékeltük a napot.
Épp, hogy meghozták a vacsoránkat, Zalai barátunk megtalálta a Tárogatóst, és állva énekeltette a Himnuszt, keservesen néztük mint hűl ki a vacsoránk, de jól esett énekelni.
.Megegyeztünk, hogy ezért az élményekért érdemes volt eljönni, és mindezt felár nélkül!
Négy csillagos szálloda közelében ez sose olcsó.
 Ha másnap néhányat lőhetünk is, tök jó hétvégénk lesz. Vasárnap egy kis átszervezéssel indultak a csapatok, de lényegesen alacsonyabb pontokat lőttünk, min előző napon. Hiába, a verőfényes napsütés is lehet flusztráló tényező.. Viszont vasárnap valóban bekerültünk a Várjátékokba, a turisták elölről, hátulról, érkeztek, drukkoltak, volt amelyik lőni akart, vagy csak a páncélt megfogni, vagy legalább is lőni rá, átmegy e a vessző rajta. Fotóztak, mint a manökeneket, elmesélték viselt dolgaikat, gyerekkori íjászkalandjaikat, a bodzaíjjal, előltöltős puskával, szóval nem unatkoztunk. Ha nem voltál élelmes, és elég gyors, az állandóan nyüzsgő Vár taxi ráment a lábadra. Lőttünk a sziklafalban bujkáló 3. D-s állatkákra, ládikóra, lakatra, csengőre, kiengedtük a Szellemet, amiért a turisták tapsa kísért. Ha tévesztettél, a vessződ bűnhődött azonnal a sziklákon. Közben láthattuk munkára fogott íjászkollegák mutatványait a küzdőtéren, előkerültek a Hurik, Reneszánsz táncok, zenészek, szóval rengeteg figyelem elterelő esemény volt, és meg kellett szólaltatni a harangot is. Legifjabb csapattársam, a 3 éves Zolika, meg kínálta rendesen a kötelet, csak úgy csengett. Muszáj voltam nekem is kétszer megrázni, hogy a gyerek ne szóljon le érte.
 Egy igazi kedélyes, vidám nap volt, kellemes versennyel, és a pálya is teljesen jó volt, egy kicsit furcsa is a vihar nélkül. A slussz poént az utolsó célnál értem el, mind három lövésem a viking sapka 10 es körébe csapódott, a közönség hálás tapsa közepette, és az Aliscások is látták!  Ez határozta meg a délutáni hangulatunkat, amikor is a már kiszárított Lovagteremben ebédelhettünk egy jólesőt, majd kis pihenő után Lovagi Tornára invitáltak bennünket.
 Zalai íjászbarátaink ismét a középpontba kerültek, megmutatták, hogy lövünk mi!
Aztán a Várúrnő lovas tánca után Lovagok özönlötték el az Arénát, és egy felhőtlen órát töltöttünk el Velük, bíztatva őket viadalukban. Utána a legjobban lövő Íjászaink döntője következett, Sümeg Bajnoka címért, váltott fegyvernemekkel: Pusztaíjjal, Longbowwal, Tradicionális számszer íjjal, Csatabárd dobással.
Feladta a leckét nekik, idegen volt a téma, mérgelődtek is miatta, mikor tévesztettek.
Sümeg Bajnoka ez évben Vas Levente Örkényi barátunk lett, aki megérdemelt küzdelemben, valóban a legjobb teljesítményt nyújtotta.
 Aztán az Aliscás versenyzők is megkapták a jutalmukat, Ifjabb Horváth Tibor megnyerte Fegyvernökök kategóriájában az első helyet, ugyanannyi pontot lőve, mint a nagyfiúk. Különdíjként egy Szkíta íjat kapott, amit a Számszeríj kategória győztese saját kezűleg készített.
Nagy Lászlóné, Erzsike a férfi helyezettek után, a Számszeríj kategória 3. helyezettjeként a Kapitány ajándékának örülhetett.  Ricsi Apród hiába lőtt nagyon sokat, valahogy kikeveredett a jutalom elől, összevonták a longbows kategóriával..
A többiek, akik részt vettünk ezen a kitűnő programon, és felejthetetlen élményeket éltünk át, nekünk ez szintén jutalomnak számított.
Gyors elköszönések frissen szerzett barátainktól, majd pakolás, indulás haza, adta ki Kapitányunk az utolsó parancsot. Persze, mindig akad, akire várni kell, azért is szuttyogósra veszi a figurát, hadd várjanak.. majd megkérdi mikor érünk haza??
Egy rövid autós városnézés Sümegen, felfedezem húsz éve nem látott rokonaimat, pont van egy mini kis presszójuk, itt legalább elvan a csapat, amíg örömködünk egymásnak.
és elindultunk Szekszárd felé. Kis kitérők után még éjfél előtt hazakeveredett mindenki.
 
                     Hajrá Sümeg!             Hajrá Gyuri Lovag!
                                                              Hajrá!!
 
                                                            Alisca
 Az Aliscás különitmény pedig belőllük állt, akik nagyon keményen helytálltak:                                                                       
NEVEZÉS A KAPITÁNYI SZEMLÉRE                                                    HARCOSOK 
1,                BALOGH LÁSZLÓ           Longbow                 Kapitány
2,                NAGY LÁSZLÓNÉ           Történelmi Számszer
HALASI TAMÁS              Tradicionális (Nomád)4,               
 KOCSIS ISTVÁN              Tradicionális5,                
HORVÁTH TIBOR            Tradicionális6,               
 SZEPESI GÁBOR              Tradicionális7,                
HORVÁTH TIBOR            Tradicionális8,               
FEHÉR  VIKTOR               Tradicionális                                                  FEGYVERNÖKÖK 
1,            Ifjú HORVÁTH           TIBOR     
                 FÜLEKI               KRISZTIÁN3,              
                 FÜLEKI               NORBERT
4,              PIROS         ROLAND                        (
                                                                       Apród
1,                  ALMÁSI  RICHÁRD 
Kérjük, vegyetek lajstromba bennünket a Csapat viadalban is.               
   Kelt Szekszárdon, 2009,Június 9. én.                                                                        
László    a Várnagy

2009. július 14., kedd

Az Íjász Marathon győztesei

Az Íjász Marathon Aliscás győztesei
Herenden rendezték vasárnap, július 12. én a Fix Kupa 40 célos íjász marathont. A kommandós kiképző pályát megszégyenítő kősziklás terepen. A Szekszárdi Alisca Nyilai Íjászegyesület 5 versenyzője vett részt a marathonon, mindannyian az élmezőnyben, dobogós helyen végeztek. Három Arany, két ezüsttel a leg eredményesebbek voltak a klubok között.
Aranyat Péterbencze István, Huszár Zoltán, Bóka Zsuzsa nyert.
Dicséretes teljesítményt nyújtott a Bóka család, akik az ország legjobbjaiból álló  mezőnyben felnőtt Női Vadászreflexes kategóriában 1 Aranyat,(Bóka Zsuzsanna)
a felnőtt Férfi Szkópos kategóriában a 17 éves Ifjú Bóka László Ezüstöt,
a 3. Dimenziós Hunter kategóriában Idősebb Bóka László Ezüst érmet szerzett Huszár Zoltán mögött.

Következő nagy megmérettetésük a Sopron Ágfalván rendezendő EAA Európa Kupa és 4. Grand Prix Nemzetközi verseny.
Augusztusban részt vesznek a Vorauban rendezendő Európa Bajnokságon, Alexandra Maneával, és Kovács Gáborral kiegészülve, Magyarország színeiben.
Később Péterbencze István az Olaszországi FITA Világbajnokságon is képviseli Magyarországot, Szekszárdot.  
Hajrá Alisca!!

2009. július 5., vasárnap

A Királyi Vadászat eredményei

Írta: Balogh László

Név  /  Kategória  /  Korosztály  /  Nem  /  Egyesület  /  Pontszám  /  Helyezés
Balogh    Csaba    CU    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    497    2
Balogh Aletta    Tradicionális    Gyerek    N    Kerecsen    257    1
Balogh Csaba    Tradicionális    Felnőtt    F    Kerecsen    327   
Balogh Enikő    Tradicionális    Gyerek    N    Mecsek Íjász     233    2
Balogh Ildikó    Tradicionális    Felnőtt    N    Kerecsen    259    1
Balogh Kristóf    Tradicionális    Gyerek    F    Kerecsen    366    2
Bátai József    CU    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    486    3
Berényi Lili    Tradicionális    Mini    N    Alisca nyilai    86    2
Boda László    Tradicionális    Felnőtt    F    Aprópata    265   
Bóka László    3D    Felnőtt    F    Alisca nyilai    483    3
Bóka László ifj.    CU    Felnőtt    F    Alisca nyilai    505    1
Bóka Zsuzsanna    vadászreflex    Felnőtt    N    Alisca nyilai    339    1
Bucsányi Dávid    Tradicionális    Picúr    F    Alisca nyilai    147    1
Bükszegi Norber    Tradicionális    Gyerek    F    Alisca nyilai    356   
Bükszeginé Herbert Katalin    vadászreflex    Felnőtt kezdő    N    Alisca nyilai    124    1
Cseri Attila    Tradicionális    Felnőtt    F    Mértékműhely    320   
Cseri Bence    Longbow    Gyerek    F    Mértékműhely    272    1
Darabos András    3D    Felnőtt    F    Alisca nyilai    447   
Dari Zoltán    CB    Felnőtt    F    Paks    295    2
Dózsa Ádám    Tradicionális    Ifi    F    KHTÍE     255   
Dózsa György    Tradicionális    Felnőtt    F    KHTÍE     356   
Dudás József    CB    Felnőtt    F    Alisca nyilai    353    1
Fehér Csaba    Tradicionális    Felnőtt    F    Szigetvár Vektor    445    1
Fehér Márk    CU    Gyerek    F    Szigetvár Vektor    483    1
Fehér Viktor    Tradicionális    Felnőtt    F    Alisca nyilai    302   
Fodor Péter    Tradicionális    Felnőtt    F    Líse    325   
Fodor Rajmund    Tradicionális    Mini    F    Líse    276    1
Füle László    CU    Gyerek    F    Vajk ÍE    237    2
Füleki Krisztián    Tradicionális    Ifi    F    Alisca nyilai    198   
Füleki Norbert    Tradicionális    Ifi    F    Alisca nyilai    274   
Gál Zoltán    3D    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    518    1
Gaszler Viktória    Tradicionális    Serdülő    N    Alisca nyilai    214    1
Götlinger István ifj.    Tradicionális    Ifi    F    Alisca nyilai    246   
Gyökös Zsombor    Tradicionális    Gyerek    F    Celőke     328   
Halasi Tamás    Tradicionális    Felnőtt    F    Alisca nyilai    322   
Hauck Nándi    3D    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    419   
Heberling Henrik    Tradicionális    Felnőtt    F    Alisca nyilai    358   
Heim Dániel    Tradicionális    Gyerek kezdő    F        245    1
Hermann  András    CU    Felnőtt    F    Mecsek Íjász       
Hermann  Szabolcs    3D    Ifi    F    Mecsek Íjász    427    1
Horváth Róbert    Tradicionális    Felnőtt kezdő    F    PEAC    199    1
Horváth Tibor    Tradicionális    Felnőtt Kezdő    F    Alisca nyilai    140    2
Horváth Tibor ifj.    Tradicionális    Ifi    F    Alisca nyilai    380    1
Huszár Zoltán    3D    Felnőtt    F    Alisca nyilai    502    2
Jordanov Borisz    Tradicionális    Ifi    F    KHTÍE     234   
Kaáli Nagy Kende Botond    Tradicionális    Gyerek    F    Mértékműhely    300   
Kaáli Nagy Zsombor    Tradicionális    Felnőtt    F    Mértékműhely    217   
Katona Bernát    Olimpiai    Ifi    F    KHTÍE     223    1
Kerekes Gábor    Tradicionális    Gyerek    F    Celőke     371    1
Kerekes Szilveszter    Tradicionális    Serdülő    F    Celőke     387    1
Kovács Gábor    Olimpiai    Felnőtt    F        325    1
Krop Nándor    3D    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    385   
Kulcsár Ervin    vadászreflex    Senior    F    Komlói Hétdomb Íjászegyesület    313    1
Kulcsár Ervinné    vadászreflex    Senior    N    Komlói Hétdomb Íjászegyesület    100    1
Lóga  László    vadászreflex    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    239    3
Major Antal    CB    Senior    F    Alisca nyilai    242    1
Makai Petra    Tradicionális    Mini    N    Celőke     222    1
Makai Róbert    Tradicionális    Felnőtt    F    Celőke     422    2
Makainé Horváth Heléna    Tradicionális    Felnőtt    N    Celőke     257    2
Manea Alexandra    CB    Felnőtt    N        274    1
Márta Róbert    CU    Felnőtt    F    Vajk ÍE    418   
Nagy Fehér István    3D    Felnőtt    F    Mecsek Íjász    383   
Nagy Fehér István Ifj.    3D    Serdülő    F    Mecsek Íjász    427    1
Nagy Lászlóné    Számszeríj    Felnőtt    N    Alisca nyilai    266    1
Nagykálózi József    Tradicionális    Felnőtt    F    KHTÍE     378   
Nemes György    Longbow    Felnőtt    F    Alisca nyilai    280    2
Piros Roland    Tradicionális    Ifi    F    Alisca nyilai    326    2
Rab Zoltán    Tradicionális    Felnőtt    F    Mértékműhely    380    3
Ragoncsa Rita    CU    Gyerek    N    Szigetvár Vektor    471    1
Ragoncsa Tímea    Longbow    Serdülő    N    Szigetvár Vektor    286    1
Ragoncsa Zoltán    CU    Felnőtt    F    Szigetvár Vektor    458   
Sági Róbert    CB    Picúr    F        116    1
Simon Attila    3D    Felnőtt    F    Alisca nyilai    448   
Szabó Attila Péter    Tradicionális    Gyerek    F    Alisca nyilai    291   
Szabó Bence    Tradicionális    Gyerek    F    Alisca nyilai    297   
Szaka Gyula    3D    Felnőtt    F        448   
Szalai János    Longbow    Felnőtt    F    KHTÍE     391    1
Szalma István     Tradicionális    Felnőtt    F    Artemis    326   
Szepesi Gábor    Tradicionális    Felnőtt    F    Alisca nyilai    258   
Téczeli Gábor    vadászreflex    Felnőtt    F        256    2
Tóth István    3D    Felnőtt    F    Bikal    363   
Tóth István Ifj.    Tradicionális    Ifi    F    Bikal    283    3
Uzsák Zénó    Tradicionális    Ifi    F    Szabolcs Fejedelem    206   
Versegi Viktor    Tradicionális    Gyerek    F    KHTÍE     365    3
Vojkovic Goran    vadászreflex    Felnőtt    F    Artemis    406    1