2011. november 15., kedd
2011. november 12., szombat
Születésnapi buli a Relaxban
Közel negyvenen tudtak eljönni a Születésnapi Bulira, amit az Alisca Nyilai 12 éves fennállásának tiszteletére rendezett az Egyesület 2011. 11.11 én a Relax Wellness központban.
Azok a Barátaink, akik sajnálatos dolgok miatt kénytelenek voltak nélkülözni a vidám csapat társaságát, részvétünket fejezzük ki.
Ez ügyben pót napot szavaztunk meg, ami az első Szilveszter Kupa, Nemzetközi Terem Bajnokság alkalmából, illetve annak zárásaként kerül majd megrendezésre.
Ennek ideje 2011. December 29.
Távolmaradás csak háziorvosi igazolással.
A Teamtől megszokott lelkesedéssel vetettük magunkat az önfeledt játékokba, ki próbáltuk magunkat, egymást Bowlingban, Csocsóban, hatalmas ováció közepette biztatva az első bálosokat.
Nagyon rövid Elnöki köszöntő után elénekeltük a Boldog Születésnapot, megkóstoltuk Bakóné Krisztina mesterművét, az Aliscás Szülinapi Tortát. Finomabb volt, mint ahogy kinézett, pedig az is csúcs volt!
Végre volt időnk jókat beszélgetni, nevetni, és kikapcsolódni. Igazi Családi hangulat volt, és szinte nehéz volt az elválás. Szóba került az elmúlt, és következő versenyünk is.
Közben elfoglalta a pódiumot a kitűnő zenét játszó Azúr zenekar, és egy Mártonnapi újborbemutató és kóstoló következett. Feledhetetlen estét tudhattunk magunk mögött.
Csak így tovább, és Hajrá Alisca !!

Edzés dőpont változás a Teremben
Szekszárdon : A Kereskedelmi Szakközép Iskola Tornatermében
Hétfő 16.30 tól 17.45 ig-Szerdán 18 tól 19.30 ig.
Kezdete Október 31. étől, tavaszig.
Edző továbbra is : Horváth Györgyi
Kellemes edzéseket.
Balogh László Elnök
Kezdőket is szívesen látunk!
Érdeklődni a 0630/9 579-492 mobilon

2011. november 5., szombat
A jó Öreg Alisca!!
Születésnap a Relaxban!!
Egyesületünk belép a serdülő korba, és a 12. évébe. Hurrá!!
Lelassítunk egy percre, és egy rövid megemlékezést, beszélgetést, valamint értékelést tartunk az elmúlt, és az elkövetkező időszak szépségeiről, nehézségeiről.
Ennek helyszínét a Relax Wellness központban, 7100 Szekszárd Bezerédj utca 7 tartjuk.
Időpontja: 2011. November 11. Péntek, 17 órától
A beszélgetés után lesz lehetőség Bowlingozni, csocsózni, Fallabdázni, Biliárdozni.
Minden Aliscás Tagunkra számítunk! Megjelenés az Aliscás Egyen Pólókban..
Addig is a Honlaphoz mindenki küldjön fényképet, és az eddigi összes eredményét.
Ezeket az aliscanyilai@freemail.hu ra küldjétek.
Fotókat tegyétek fel ide is, és a Facebookra is, van miről, hála istennek.
Hajrá Alisca!!
Maximum 19.30 ig maradunk, illetve, aki szívesen marad, Márton napi Mulatságok, és újbor kóstolóval folytathatja.

2011. november 2., szerda
INFÓ
Sziasztok!
Felkerült a honlapra a szombati verseny eredménye. Megtekinthetitek a "bemutatkozás" menüpontban.
Ezen a héten még kinti edzések lesznek a lőtéren (a suliban őszi szünet van) és jövő héttől már a Keri-ben fogunk edzeni. Hétfőn 16.30-17.45 és szerdán 18.00-19.30 az edzések időpontja. Várunk mindenkit!
Hajrá Alisca!

2011. október 30., vasárnap
Köszönetet szeretnék mondani annak a 320 embernek, aki megtisztelte a Nagy Őszi Íjászversenyünket.
Köszönet a 30 magyar és 5 külföldi klubnak, valamint az Alisca Fan Teamnak, hogy egy feledhetetlen napot tölthettünk együtt, Veletek.
Külön köszönjük a színvonalas Baranta Bemutatót.
Sikerült több emberrel is megkedveltetni a Fúvócsövet, nagyon kellemesnek tűnik, játsszuk máskor is.
Gratulálunk versenyzőinknek, hogy ismét a legjobb formát hoztátok.
Az érmek számolása még folyik, csapat összesítésben magasan az első helyen végzett az Alisca.
Ha megvan az eredmény, azonnal feltesszük. Fotókat, videókat tegyetek fel, ha lehet.
Sok sikert a továbbiakban, és …
Hajrá Ali sca!!
BL.
2011. október 26., szerda
ÍJÁSZ EURÓPA TALÁLKOZÓ SZEKSZÁRD, SÖTÉTVÖLGY
ALISCA NAGY ŐSZI ÖRÖMÍJÁSZ KUPA SZEKSZÁRD 2011.
Az ALISCA Nyilai ÍE szeretettel vár minden íjászat iránt érdeklődőt a Szekszárd melletti Sötétvölgyi parkerdőben, 2011.október 29-én szombaton megrendezendő versenyére.
A verseny célja: az íjászat népszerűsítése, a sportbaráti kapcsolatok ápolása!
Meghívott országok:, Szerbia, Horvátország, Szlovákia, és Magyarország 17 klubja
Helyszín megközelítése:
- Pest felől a 6-os úton Pécs irányába a 147-es és 148-as kilométerkő között kell az útról letérni balra.
- Pécs felől érkezve Kakasd után kb. 1,5 km-re jobbra kell lekanyarodni.
Mindkét irányból jelölve lesz. A horgásztó mellett elhaladva a vadászházig kell menni.
/Kérjük, lehetőleg a parkolót használjátok, a háznál ne okozzunk forgalmi akadályt!/
Térkép: http:/ www.panoramio.com/photo/5842965
GPS Pozició: 46° 20' 19.41" N 18° 37' 8.92" E
Kategóriák:
történelmi (sztyeppei-nomád), longbow, vadászreflex, barebow, olimpiai, csigás irányzékos, csigás szkópos, csigás irányzék nélkül, számszeríj, egyéb: saját készítésű (primitív íj)
Nevezési díj (ebéddel):
Mini 9 év alatt 500 Ft / fő
Gyerek 9-12 éves 1000 Ft / fő
Serdülő 13-14 éves 1500 Ft / fő
Ifjúsági 15-17 éves 2500 Ft / fő
Felnőtt 18-49 éves 3500 Ft / fő
Senior 50 év felett 3500 Ft / fő
Helyszíni jelentkezés esetén a nevezési díj az ebédet nem tartalmazza!!!
Vendégebéd 700 Ft / fő (limitált mennyiségben).
Előnevezési határidő: október 27. csütörtök 20 óra.
Nevezni lehet:
E-mailben: alisca2011@gmail.com
Telefonon: +36 30/9579-492 Balogh László
Név, életkor, pontos kategória, vendégebéd és ha van, csapatkérelem megjelölésével.
Kérünk mindenkit a nevezési határidő betartására!
Célok: 24 db 3D-s cél lesz kihelyezve, méretlen távokon, 5-50 méterig.
A verseny menete: 1 + 1 lövés (pontozás 10-8-5, 4-2-1)
8.00-9.00 Megérkezés, belövés
9.00-9.30 Helyszíni nevezés
9.30-10.00 Versenyadminisztráció (csapatbeosztások)
1000 Megnyitó, csapatok ismertetése, a verseny kezdete
Eredmény hirdetés tervezett időpontja: 16 óra
A versenyen sportorvosit nem kérünk, mindenki saját felelősségére vesz részt.
BTE: Major Antal
Teljesen kezdő íjászokat is szeretettel várunk. Lehetőség szerint külön elbírálásban részsülnek.
Díjazás: kategóriánként az I-III. helyezett egyedi kerámia érem, oklevél.
ELSŐ FÚVÓCSÖVES ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ
Gyerek , serdülő, ifi, és felnőtt kategóriában kerül megrendezésre, férfi és nő kategóriában.
Nevezési díj: Fúvócső kategóriában: FELNŐTT 3.000 Ft, ebéddel,
ha két kategóriában indul, íjász +cső, akkor íjász nevezési díj, + 1000 ft,
Gyerek 12 évig 1000 ft, ebéddel, két versenyszámban indulónak 1500 ft.
Kategóriák meg egyeznek az íjásszal, gyerek, serdülő, ifjúsági, felnőtt, férfi és nő.
A leg messzebbről érkező versenyző 1 palack Szekszárdi bort kap ajándékba.
A helyszínen a szokásos Aliscás Büfé üzemel!
Íjász felszerelések árusítására, kipakolás lesz.
Figyelmetekbe ajánljuk honlapunkat: http://aliscanyilai.n4.hu/
Szállás lehetőség: http://szekszard.lap.hu/ - b11247392
Megfelelő körülmények esetén az eredmények összesítése alatt távlövészetet rendezünk.
Ennek nevezési díja: mini és gyerek ingyenes, egyéb kategória 300 Ft / fő.
Kérjük az Országok, klubok képviselőit, hozzák magukkal Klub- és ország zászlóikat!
Mindenkit szeretettel várunk: Alisca Nyilai Íjász Egyesület

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)