Írta: Balogh László
Talán még húsz év múlva is emlékszünk a Sümegi Vár láttán, a hétvégi Kapitányi Szemle résztvevői arra az ítéletidőre, ami kísérte, majd sárba fojtotta a versenyt. Bár Halandzsa Lúcsia beharangozta a legdurvább időjárást, de úgy döntöttünk, ha már megígértük, elmegyünk Sümegre.
Az Aliscásoknál hajnali 4 órás kelés, száguldás keresztben az országban, mosolygó rendőrautók, villanó Trafipaxok, hogy szinte mi keltsük a rendezőket 8 kor.
10 órakor a Kapitányok felvezették zászlóaljaikat, és tisztelegtek a Várkapitány előtt, aki megtette felajánlását, legendás kardja elnyerésére. A középkori ruhába öltözött csapatok nagy kört leírva felvonultak a lovasok után, letesztelve hol is szorít a csizma. Leginkább az autósok örültek a főúton, és a fékre lépő bámészkodó külföldi turistát a kamion majdnem szekszuálisan zaklatta, hátulról. A kamion kürtjére megszólaltak a Nomádok tülkei is, még nagyobb boldogságot okozva a bámészkodóknak.
Rekkenő hőségben elfoglaltuk a harcállásunkat a sziklák között, és onnan lentről reménytelennek láttuk a várba való feljutásunkat. És ha Taxival?? Az nem Tradis!
Megállapítottuk, az sem volt normális, aki ilyen körülmények között ostromra adta a fejét, annó. Csúszkáltunk a tradicionálisnak vélt bőrcsizmáinkban, a sziklák között elég volt megállni a lőállásban.
Nekem nagy élményem volt a kezdésben, első célnál három tízest, másodiknál, harmadiknál két tízest, egy ötöst lőttem, szóval elhittem, hogy még talán lesz is mit keresni a nagyon-nagyon erős Longbow s mezőnyben. Közben teljes fordulat állt be az időjárásban körülöttünk,
„A vihar vadászok” című film jelenetei voltak kialakulóban. Elsötétült az égbolt, keveregtek a viharfelhők a hegy körül, sorozatokban csapkodtak a villámok, és a szélrohamok lazán lelökték a lábáról még a közel 100 kilós íjászokat is. Ez az igazi kihívás!! Mondtuk többen is, és megpróbáltuk a lehetetlent is, vagyis irányítottan lőni. Még a tizenegynéhány méterre lévő célnál is a rázúduló szélroham durván eltérítette, sziklába vágta még a számszeres vesszőket is. Megállni a sziklákon egyre reménytelenebbé vált, és mikor eleredt az eső, feladva a küzdelmet az elemekkel, farokfelvágva felporoszkáltunk a Várba, hátha ott menedéket találunk. A Farkasverem után a felvonóhídig jutottunk, mikor a nappali fényt produkáló villámok között leszakadt az ég. Először, csak egyszerű Monszuneső érkezett,
aztán, a mindenhová bevágó jeges szél, majd mikor már lehetőleg mindenki megázott, elázott, csizmák, íjak álltak a pillanatok alatt térdig érő, várból kizúduló özönvízben, megjött a jégeső.
Először csak finoman, szőlő nagyságú, majd galambtojásnyi, később még ezeknél is nagyobb jegek, mellmagasságban érkeztek a kapubejáróba beszorult íjászok közé. Azok, akik benyomultak a nyomdázó pavilonba, és hering módon állva, kínjukban mindenre ülve, sokkos állapotba kergetve ezzel a személyzetet, akik csendben mormolták, hogy „a magyarok nyilasaitól ments meg, Kapitány uram minket…”.
Ők legalább meleg helyen voltak, bár levegő nélkül, aztán később áram nélkül, de legalább nem vette meg az Isten hidege, mint akik átázva remegtek a közel 20 fokot zuhanó hőmérsékletben az ítéletidőnek kitéve. Hatalmas ováció fogadta a vár aljából startoló ronggyá ázott Zalaiakat, akik beérve kiürítették csizmájuk tartalmát, és megmutatták a jégtől kapott bibiket. Nekik is sokkot okozhatott ez az állapot, ami késő estig kitartott egyeseknél, de ösztönzőleg is hatott az íjásztudományokban való jártasság tesztelésére.
A közel két órás csapatépítő foglalkozás végén győzött az éhség, enni, vagy nem enni, volt a dilemma, mivel mondták eligazításon, késés nincs, aki elkésik, nem eszik. A csendesebbé váló esőben lecsúszkáltunk a vár melletti úton, a Doni vert seregre emlékeztető csoszogással az elvert növényzet mellett, jég által levert madár fiókák tetemei között elhaladva. Míg mi ily vidáman múlattuk az időt, a Várcsárda alatt lévő kazamatákban szörnyű dolgok zajlottak. A rendezők már az ebédhez készültek elő lenn a mélyben, miközben a Várból több száz méter magasról lezúduló özönvíz betörte tokostól a nagy tölgyfa ajtót, és perceken belül elöntötte az alagsort.
A bejáraton kijutás egyre reménytelenebbé vált, és a hátsó, menekülő kijárat kulcsát nem lehetett megtalálni. A benn lévőkön eluralkodott a pánikhangulat, a sírógörcs. Néhány percig az életük is veszélyben látszott forogni. Asztalok tetejére menekültek, és nézték, hogy egyre emelkedik a vízszint..Aztán, miután később sikerült kijutniuk, a hátsó ajtón, szomorúan állapították meg, hogy az alsó Arénát, Lovagtermet használhatatlanná tette az cunamira emlékeztető betörő áradat. Oda lett a berendezés, az ebéd, amit a száz íjász összefagyva várt. A tűzoltóknak kemény munkájukba került, mire délután kiszivattyúzták a kazamatákat.
Megérkeztek az éhes, fagyott emberek, és jót nevettek, mikor mondták nekik, kilőtték a konyhát! Igaziból nem is lehetett volna még fokozni a hatást másképpen. Mikor megértettük, hogy nem vicces, akkor szomorodtunk el rendesen.. Köszönet a Várkapitánynak, és a hadtápnak, szinte időre összeütöttek egy elsősegély babgulyást, hogy legalább éhen ne vesszünk..
Téblábolások kezdődtek, találgatások, mi is legyen, folytassuk, vagy várjunk a lövésekkel??
Aztán a délutáni időjárás egyértelműen eldöntötte a szombati napot. Képtelenség kimenni.
Volt, aki egészségét, íját, fegyverét kockáztatva nekivágott, lelőtte az első 10 célt az ítéletidőben!! Összedugták a fejüket a Kapitányok, és megegyezés született, hogy a szombati nap eredmény szempontjából elveszett, és másnap, új, tiszta lappal kezd mindenki a 15 célon, három lövéssel döntjük el, ki a nap győztese. A szombati versenynap megismétlésétől többen elzárkóztak, az időigényes, elég nehéz pályán. Másik nehezen megoldható problémát a sátorral érkezők jelentették, mert víz ágyat azt ismerték, de a sárágyat nem is szerették volna megismerni, úgy hogy fakultációs volt a szállás. Megoldódott lefekvésig ez is. A délutáni, esti programot, azt elmosta az eső, egyedül az üzenő fal működött, lehetett üzenetet küldeni a Kapitánynak, vagyis a vár aljából belövés a várba íjjal, kb. 180 méter magasra, 70 fokos szögben. A gyengébben lövők sziklába lőttek, jó esetben mászhattak fel érte,a nagyon jól lövők átlőttek a Vár felett, azok, akik túl lőttek a célon, azok sajnos elvesztették vesszőjüket. Akiknek megkapta az üzenetét a Kapitány, borral jutalmazta másnap.
A délutáni esőt kihasználva folytatódott a csapatépítő tréning az Aliscásoknál, a 2.óra 42 perc aktív viccmeséléssel próbáltak mosolyt fakasztani a fagyott Fegyvernökök arcára.
Volt, amelyik, az Apród, még álmában is nevetett rajta.
Este egy kis Hastánc, Lovagi Lakoma, Tárogató szó mellett értékeltük a napot.
Épp, hogy meghozták a vacsoránkat, Zalai barátunk megtalálta a Tárogatóst, és állva énekeltette a Himnuszt, keservesen néztük mint hűl ki a vacsoránk, de jól esett énekelni.
.Megegyeztünk, hogy ezért az élményekért érdemes volt eljönni, és mindezt felár nélkül!
Négy csillagos szálloda közelében ez sose olcsó.
Ha másnap néhányat lőhetünk is, tök jó hétvégénk lesz. Vasárnap egy kis átszervezéssel indultak a csapatok, de lényegesen alacsonyabb pontokat lőttünk, min előző napon. Hiába, a verőfényes napsütés is lehet flusztráló tényező.. Viszont vasárnap valóban bekerültünk a Várjátékokba, a turisták elölről, hátulról, érkeztek, drukkoltak, volt amelyik lőni akart, vagy csak a páncélt megfogni, vagy legalább is lőni rá, átmegy e a vessző rajta. Fotóztak, mint a manökeneket, elmesélték viselt dolgaikat, gyerekkori íjászkalandjaikat, a bodzaíjjal, előltöltős puskával, szóval nem unatkoztunk. Ha nem voltál élelmes, és elég gyors, az állandóan nyüzsgő Vár taxi ráment a lábadra. Lőttünk a sziklafalban bujkáló 3. D-s állatkákra, ládikóra, lakatra, csengőre, kiengedtük a Szellemet, amiért a turisták tapsa kísért. Ha tévesztettél, a vessződ bűnhődött azonnal a sziklákon. Közben láthattuk munkára fogott íjászkollegák mutatványait a küzdőtéren, előkerültek a Hurik, Reneszánsz táncok, zenészek, szóval rengeteg figyelem elterelő esemény volt, és meg kellett szólaltatni a harangot is. Legifjabb csapattársam, a 3 éves Zolika, meg kínálta rendesen a kötelet, csak úgy csengett. Muszáj voltam nekem is kétszer megrázni, hogy a gyerek ne szóljon le érte.
Egy igazi kedélyes, vidám nap volt, kellemes versennyel, és a pálya is teljesen jó volt, egy kicsit furcsa is a vihar nélkül. A slussz poént az utolsó célnál értem el, mind három lövésem a viking sapka 10 es körébe csapódott, a közönség hálás tapsa közepette, és az Aliscások is látták! Ez határozta meg a délutáni hangulatunkat, amikor is a már kiszárított Lovagteremben ebédelhettünk egy jólesőt, majd kis pihenő után Lovagi Tornára invitáltak bennünket.
Zalai íjászbarátaink ismét a középpontba kerültek, megmutatták, hogy lövünk mi!
Aztán a Várúrnő lovas tánca után Lovagok özönlötték el az Arénát, és egy felhőtlen órát töltöttünk el Velük, bíztatva őket viadalukban. Utána a legjobban lövő Íjászaink döntője következett, Sümeg Bajnoka címért, váltott fegyvernemekkel: Pusztaíjjal, Longbowwal, Tradicionális számszer íjjal, Csatabárd dobással.
Feladta a leckét nekik, idegen volt a téma, mérgelődtek is miatta, mikor tévesztettek.
Sümeg Bajnoka ez évben Vas Levente Örkényi barátunk lett, aki megérdemelt küzdelemben, valóban a legjobb teljesítményt nyújtotta.
Aztán az Aliscás versenyzők is megkapták a jutalmukat, Ifjabb Horváth Tibor megnyerte Fegyvernökök kategóriájában az első helyet, ugyanannyi pontot lőve, mint a nagyfiúk. Különdíjként egy Szkíta íjat kapott, amit a Számszeríj kategória győztese saját kezűleg készített.
Nagy Lászlóné, Erzsike a férfi helyezettek után, a Számszeríj kategória 3. helyezettjeként a Kapitány ajándékának örülhetett. Ricsi Apród hiába lőtt nagyon sokat, valahogy kikeveredett a jutalom elől, összevonták a longbows kategóriával..
A többiek, akik részt vettünk ezen a kitűnő programon, és felejthetetlen élményeket éltünk át, nekünk ez szintén jutalomnak számított.
Gyors elköszönések frissen szerzett barátainktól, majd pakolás, indulás haza, adta ki Kapitányunk az utolsó parancsot. Persze, mindig akad, akire várni kell, azért is szuttyogósra veszi a figurát, hadd várjanak.. majd megkérdi mikor érünk haza??
Egy rövid autós városnézés Sümegen, felfedezem húsz éve nem látott rokonaimat, pont van egy mini kis presszójuk, itt legalább elvan a csapat, amíg örömködünk egymásnak.
és elindultunk Szekszárd felé. Kis kitérők után még éjfél előtt hazakeveredett mindenki.
Hajrá Sümeg! Hajrá Gyuri Lovag!
Hajrá!!
Alisca
Az Aliscás különitmény pedig belőllük állt, akik nagyon keményen helytálltak:
NEVEZÉS A KAPITÁNYI SZEMLÉRE HARCOSOK 1, BALOGH LÁSZLÓ Longbow Kapitány
2, NAGY LÁSZLÓNÉ Történelmi Számszer
3 HALASI TAMÁS Tradicionális (Nomád)4,
KOCSIS ISTVÁN Tradicionális5,
HORVÁTH TIBOR Tradicionális6,
SZEPESI GÁBOR Tradicionális7,
HORVÁTH TIBOR Tradicionális8,
FEHÉR VIKTOR Tradicionális FEGYVERNÖKÖK
1, Ifjú HORVÁTH TIBOR
FÜLEKI KRISZTIÁN3,
FÜLEKI NORBERT
4, PIROS ROLAND (
Apród
1, ALMÁSI RICHÁRD
Kérjük, vegyetek lajstromba bennünket a Csapat viadalban is.
Kelt Szekszárdon, 2009,Június 9. én.
László a Várnagy
