Királyi Íjas vadászat Szegzárdon
Na ez király!
Mondták az Aliscások, akik pályaépítésre gyülekeztek volna, fellegvárukban, a Vármegyeházán, mikor a leszakadó ég átváltott a felhőszakadásból jégesőbe. Csodáltuk vagy két órán keresztül a Megyeháza aula fakockáit, fedett helyünkről kerestük egy kicsit a nagy király, I. Béla sírját, figyeltük a romkert átváltozását jakucira. Csak ácsingóztunk viharverten, pont a gyámhivatal ajtaja előtt, már megsajnáltak bennünket, és segélyétkezési csomagot kaptunk, mint rászorulók a helyiektől. Csak szakad! Az ereszcsatornákból cunamira emlékeztető vízár tör ki, néha egy kis tetővel díszítve. Az emeletről hangos szavak hallatszottak, először káromló, majd később fohászkodó. Ippon, tanulva a Szent László legendákból, valószínű, az úrhoz fohászkodott, mert közel 3 órás ítéletidő után nyomtalanul el ált az Özön. Mit csináljunk?? Feladjuk?? Aliscások?? Soha. Mi lesz, ha nem jön el senki a versenyre..Külföldről már úton vannak..Hiába! Szekszárd csak egy van! Hajrá, kocsiba..A Setétvölgy egy nagy sárlavorra emlékeztetett, az utak a Somogybabodi cross pályára. Ennek tudatában sikerült egy rehabos, terápiás kímélő pályát felállítani, gondolva azokra az íjásztársainkra, akik a „meg akartok ölni”a pályátokkal? kérdést tették fel a telefonba.
A verseny napján nagyon szép reggelre ébredtünk, bár az őserdő gőzölgő ködös kipárolgása emlékeztetett az elmúlt nap élményeire, nagyon szépen indult. Érkeztek a versenyzők sorra, baráti üdvözlések, beszélgetések.
