



Minden nap edzés, a hét Aliscás induló gyakorol becsületesen. Rendhagyó volt viszont a csütörtöki edzés, hiszen Makai Janiék tettek egy nagyon baráti gesztust és meghívtak néhány Íjász Egyesületet, hogy közösen készüljünk az Olimpiára. Az Aliscán kívül eljöttek még Paksra a Vártai Íjászok fiataljai is. A jó hangulatú "edzésen" szó szerint lemodelleztük a Diákolimpiát, hiszen a Celőkések mindent megtettek azért, hogy ne csak egy szimpla közös edzés legyen, hanem kicsit már úgy érezhessük, mintha...
Nem is volt hiábavaló az erőfeszítésük, igazi versenyhangulat alakult ki a Paksiak gyönyörűen karbantartott íjász pályáján. Félidőben - a 12. kör után - a házigazdák még csokival is kedveskedtek vendégeiknek. A háziverseny vége felé már sok fiatalon előjött a fáradtság, egyre több vessző került céltáblán kívülre. (Azok a szegény vesszőfogó állványok...)
Végül is elmondhatjuk, hogy a foglalkozás elérte célját, hiszen most már azok az íjászok is tudják, hogy milyen is egy ilyen verseny, akik még sohasem vettek részt Diákolimpián. Mindenképpen hasznos volt tehát ez a találkozó, nem beszélve arról, hogy az Íjász klubok közötti jó kapcsolat is erősödött.
KÖSZÖNJÜK CELŐKÉK!!!
Ezek után nincs más hátra, szombaton élesben is összemérik tudásukat fiataljaink. Bízunk a jó szereplésben és reméljük, hogy hét versenyzőnkből minél többen kivívják majd az országos döntőbe jutást.
Hajrá CELŐKE, hajrá VÁRTA és természetesen,
HAJRÁ ALISCA!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése